Az Európa-bajnokságok története Akárcsak a világbajnokság rendezésének ötlete, az Európa-bajnokság megszervezése is francia kútfőből származik. Míg előbbit Jules Rimet és Gabriel Hanot öntötte formába, utóbbit bizonyos Henri Delaunay álmodta meg. Delaunay akkoriban a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) főtitkáraként dolgozott, és már korán, 1927-ben letette tervének ötletét a FIFA asztalára. A nemzetközi szövetség azonban túlságosan is elfoglalt volt az 1930-ban rendezendő első világbajnokság szervezésével, emellett nem is nézte jó szemmel, hogy rögtön egy "riválist" teremtsen a születőfélben lévő vébének. Hiába érvelt a derék gall azzal, hogy Dél-Amerika például már 1916 óta megrendezi a maga Copa Americáját, a FIFA vezetői hajthatatlanok maradtak. Huszonöt évvel később aztán Delaunay leporolta Eb-dossziéját, és ismét sorompóba állt a kontinensviadal megrendezése érdekében. Ezúttal már nyitott fülekre talált, még ha ötletét nem is fogadta túlságosan nagy lelkesedés. Európa két táborra szakadt, Anglia, Skócia, Olaszország és az NSZK ellen Franciaországnak sikerült maga mellé állítania Spanyolországot és a keleti blokk tagállamait, végül az UEFA 1958-ban, Svédországban rendezett kongresszusán elfogadta az Eb-rendezés főbb elveit. Időközben Henri Delaunay ugyan elhunyt, ötlete azonban fennmaradt. Igaz, hogy az 1960 és 1976 között rendezett Európa-bajnokságok csak afféle soványka tornáknak bizonyultak - a döntőre mindössze négy csapat kvalifikálhatta magát, és a rendező országot az utolsó pillanatban jelölte ki az UEFA -, így nem igazán keltették fel a szurkolók lelkesedését, Artemio Franchi 1980-tól azonban megreformálta az Eb döntőjét. A fináléban résztvevő csapatok számát nyolcra emelte, ezzel a reformmal Európa végre egy, a hírnevéhez méltó viadalt mondhatott magáénak, bár az olasz rendezés hagyott maga mögött némi kívánni valót. Négy évvel később egy újabb francia - az 1998-as vébé nyitómeccse előtt elhunyt -, Fernand Sastre azt javasolta: az elődöntőket "keresztbe" játsszák a csapatok, még izgalmasabbá téve ezzel a döntőt. A kontinens egészen 1996-ig ezt a formulát követve vívott meg az immár dicsőséges címért, az Euro 96 küzdelmeire ugyanis már 16-ra emelték a döntőben csatározó válogatottak számát. Erre annál is inkább szükség volt, mert a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia "szétrobbanásával" 49-re növekedett az UEFA tagországainak száma. Mint Gerhard Aigner, az európai szövetség főtitkára elmondta: a geopolitikai szükségesség mellett azért is szükség volt az emelésre, mert ellenkező esetben számos ország évekig távolmaradni kényszerül a nagy tornáktól. Példaként az Euro 92 néhány résztvevőjét - Franciaország, Csehország, Dánia, Anglia, Skócia - említette, akiknek nem sikerült kvalifikálniuk magukat a World Cup 1994 küzdelmeire.

Így játszottak 1960: Egyenes kieséses rendszer (nyolcad- és negyeddöntők), a franciaországi döntőbe négy csapat - Szovjetunió (győztes), Jugoszlávia, Csehszlovákia, Franciaország - jutottak. 1964: Egyenes kieséses rendszer (1/16, nyolcad- és negyeddöntők), a négyes döntőbe Spanyolország (rendező, győztes), a Szovjetunió, Magyarország és Dánia jutottak. 1968: Nyolc selejtező csoportból az első helyezettek jutottak a negyeddöntőkbe, a döntőt Olaszország (győztes) rendezte Jugoszlávia, a Szovjetunió és Anglia részvételével. 1972: Nyolc selejtező csoport és a negyeddöntők után négyes döntő: NSZK (győztes), Szovjetunió, Magyarország, Belgium (rendező). 1976: Nyolc selejtező csoport és a negyeddöntők után négyes döntő: Csehszlovákia (győztes), NSZK, Hollandia, Jugoszlávia (rendező). 1980: A hét selejtező csoport győztese és a rendező részvételével nyolcas döntő: Olaszország (rendező), Belgium, Anglia, Spanyolország, NSZK (győztes), Csehszlovákia, Hollandia, Görögország. 1984: A hét selejtező csoport győztese és a rendező részvételével nyolcas döntő: Franciaország (rendező, győztes), Dánia, Belgium, Jugoszlávia, Spanyolország, Portugália, NSZK, Románia. 1988: A hét selejtező csoport győztese és a rendező részvételével nyolcas döntő: NSZK (rendező), Hollandia (győztes), Szovjetunió, Olaszország, Írország, Anglia, Dánia, Spanyolország. 1992: A hét selejtező csoport győztese és a rendező részvételével nyolcas döntő: Svédország (rendező), Dánia (győztes), Németország, Hollandia, Franciaország, Anglia, Skócia, FÁK (volt Szovjetunió). 1996: A selejtezők után 16 csapat került az angliai döntőbe: Németország (győztes), Csehország, Anglia, Hollandia, Skócia, Svájc, Franciaország, Spanyolország, Bulgária, Románia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Horvátország, Dánia, Törökország.

1960, Franciaország Az első Európa-bajnokságra mindössze 17 csapat nevezett, távolmaradásukkal "tüntettek" például a brit országok, az NSZK, Olaszország, Belgium és Hollandia. A döntőt a Szovjetunió és Jugoszlávia játszották, egy félig üres Parc des Princes-ben. A vezetést a plávik szerezték meg néhány perccel a szünet előtt Galic révén, ám a 49. percben Metreveli egyenlített. Jasin remek védéseinek illetve a szovjet csatárok tehetetlenségének köszönhetően több gól már nem esett a rendes játékidőben, ám a jugoszlávok fölénye ellenére mégis a szovjetek szerzik meg a győzelmet: Ponyegyelnyik a hosszabításban (113. perc) lőtte be az első Európa-bajnoki címet jelentő gólt. Szovjetunió-Jugoszlávia 2-1 (0-1, 1-1) Párizs, 17.966 néző, V: Ellis (angol) Gólszerzők: Metreveli (49), Ponyegyelnyik (11), ill. Galic (41) Szovjetunió: Jasin - Csekeli, Krutyikov - Vojnov, Maszlenykin, Neto - Metreveli, Ivanov, Ponyegyelnyik, Bubukin, Meshi. Jugoszlávia: Vidinic - Durkovic, Jusufi - Zanetic, Miladinovic, Perusic - Sekularac, Jerkovic, Galic, Matus, Kostic. Végeredmény: 1. Szovjetunió, 2. Jugoszlávia, 3. Csehszlovákia, 4. Franciaország Gólkirályok: Heutte (francia), Ivanov, Ponyegyelnyik (szovjetek), Galic, Jerkovic (jugoszlávok), 2-2.

1964, Spanyolország Az Alberttel, Tichyvel, Vargával, Farkassal, Novákkal, Mészöllyel felálló magyar válogatott előbb Wales (3-1, 1-1), majd Franciaország válogatottját (3-1, 2-1) söpörte el a négyes döntőbe vezető úton, az elődöntőben azonban hosszabbítás után 2-1-re (1-0, 1-1) kikapott Spanyolországtól. A harmadik helyért lejátszott mérkőzésen aztán a Szentmihályi - Novák, Mészöly, Ihász, Solymosi - Sipos, Farkas - Varga, Albert, Bene, Fenyvesi felállású csapat hosszabbításban 3-1 arányban verte Dániát. A hazai pályán játszó hispánok a címvédő szovjetekkel játszhattak a döntőben, és egy-egy villámgyors gól után 6 perccel a vége előtt viszi döntésre a dolgot a spanyol Marcelino. A győzelemnek tulajdonképpen politikai jelentősége is volt, hiszen Franco tábornoknak nem igazán vált volna kedvére, ha a Szovjetunió csapatkapitányának kénytelen átadni az Európa Kupát. Csak érdekességként: az Eb nagy "vesztese" Luis Suarez volt, aki az Interrel BEK-et is nyert abban az évben, ám a skót Denis Law mégis "elhappolta" előle az Aranylabdát. Spanyolország-Szovjetunió 2-1 (1-1) Madrid, 79.115 néző, V: Holland (angol) Gólszerzők: Pereda (5), Marcelino (84), ill. Husszajnov (7) Spanyolország: Iribar - Rivilla, Olivella, Zoco, Calleja - Fuste, Suarez - Amancio, Pereda, Marcelino, Lapetra. Szovjetunió: Jasin - Susztyikov, Seszternyev, Anicsin, Mudrik - Voronyin, Kornyejev - Csiszlenko, Ivanov, Ponyegyelnyik. Végeredmény: 1. Spanyolország, 2. Szovjetunió, 3. Magyarország, 4. Dánia Gólkirályok: Novák, Bene (magyarok), Pereda (spanyol), 2-2.

1968, Olaszország Magyarország a nehéz selejtező csoportból - Hollandia, NDK, Dánia - való továbbjutás után ezúttal már a negyeddöntőben elvérzett: legjobbjaink mindössze egyetlen góllal estek ki a Szovjetunió ellen (2-0, 0-3). A fentiekből kiderül, hogy ekkor már csak a selejtezőkön át lehetett az Eb döntőjébe jutni, a nagy esélyesnek a Manchester Unitedben akkoriban fénykorát élő - BEK-győzelem - Bobby Charlton-féle Angliát tartották. Charltonéknak azonban csak az előző két fináléban is érdekelt Szovjetuniót sikerült legyőzniük a kisdöntőben, míg az igazi döntőt Olaszország és Jugoszlávia játszották. Az angolok az elődöntőben mindenesetre "megkönnyítették" a squadra dolgát, harcképtelenné téve a plávik játékmesterét, Osimot. A június 8-án lejátszott döntőben a két csapat még a hosszabbításban sem bírt egymással (1-1), így két nappal később újrajátszották a mérkőzést. Ennek a hőse immár - a csapatkapitány Fachetti mellett - Sandro Mazzola lett (az első meccsen még nem játszott), akire Valcareggi szövetségi kapitány remek érzékkel bízta rá a karmesteri pálcát. Érdekesség: mindkét döntőn az olaszok mostani szövetségi kapitánya, Dino Zoff állt a a kapuban. A második döntő Olaszország-Jugoszlávia 2-0 (2-0) Róma, 32.886 néző, V: Ortiz De Mendibil (spanyol) Gólszerzők: Riva (12), Anastasi (31) Olaszország: Zoff - Burgnich, Salvadore, Guarneri, Fachetti - De Sisti, Rosato, Mazzola - Domenghini, Anastasi, Riva. Jugoszlávia: Pantelic - Fazlagic, Paunovic, Holcer, Damjanovic - Pavlovic, Trivic, Acimovic - Petkovic, Musemjc, Dzajic. Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Jugoszlávia, 3. Anglia, 4. Szovjetunió Gólkirály: Dzajic (jugoszláv), 2.

1972, Belgium Megint ott lehettünk a négyes döntőben, igaz, a selejtező csoportban az akkor még nem igazán veretes csapatok közé tartozó Bulgária, Norvégia és Franciaország voltak az ellenfelek. A negyeddöntőben Románia ellen két ízben is csak döntetlenre futotta (1-1, 2-2), a harmadik mérkőzést aztán 2-1 arányú győzelemmel hozták Páncsicsék. Az elődöntőben jött az örök mumus Szovjetunió (0-1), a kisdöntőt pedig emelt fővel, 2-1 arányban veszítette el a Géczi - Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász P. - Juhász I., Albert, Kű - Kozma, Dunai II, Zámbó (Szűcs, 46) összeállítású csapat a hazai pályán játszó belgák ellen, Lambert (24) és Van Himst (78) góljaira ugyanis csak Kű Lajosnak (57, 11-esből) sikerül válaszolnia. A Szovjetunió legyőzésünkkel immár harmadik alkalommal került a döntőbe, ám ott esélyük sem volt a Kaiserrel, azaz Franz Beckenbauerrel és a Bayern München más sztárjaival felálló németek ellen. Utóbbiak erőnlétben és játéktudásban is leiskolázták Dzugasviliéket, a találkozó tulajdonképpen már az 58. percben szerzett harmadik német gól után eldőlt. A szakértők szerint a Netzer által mozgatott gárda volt - az 1954-ben vébédöntőt nyert formációt is beleértve - az addigi idők legjobb német csapata. NSZK-Szovjetunió 3-0 (1-0) Brüsszel, 43.066 néző, V: Marschall (osztrák) Gólszerzők: G. Müller (27, 58), Wimmer (52) NSZK: Maier - Höttges, Schwarzenbeck, Beckenbauer, Breitner - Uli Höness, Netzer, Wimmer - Heynckes, Gerd Müller, Kremers. Szovjetunió: Rudakov - Dzugasvili, Kaplicsinyi, Hurcilava, Isztomin - Kolotov, Troskin, Konykov (Dolmatov, 46) - Banyisevszki (Koszinykevics, 65), Onyiscsenko, Bajdacsnyi. Végeredmény: 1. NSZK, 2. Szovjetunió, 3. Belgium, 4. Magyarország. Gólkirály: Gerd Müller (nyugat-német), 4.

1976, Jugoszlávia Magyarország a 2. selejtező csoportban "szégyenszemre" hagyta magát megelőzni Wales által, a későbbi csoportelsőtől mindkét mérkőzésen vereséget szenvedett válogattunk (2-0, 2-1). Az örök rivális elleni Ausztria elleni győzelem és döntetlen (0-0, 2-1), és a gyenge képességű Luxemburggal szembeni kettős siker (4-2, 8-1) így nem bizonyulhatott elegendőnek a továbbjutáshoz. Az Eb legnagyobb meglepetését minden kétséget kizáróan Csehszlovákia okozta, Panenkáék már a selejtezőkben megelőzték Angliát, a negyeddöntőben az addig állandó résztvevő Szovjetuniót búcsúztatták (2-0, 2-2). Az elődöntőben azt a holland csapatot verték hosszabbításban, melyet a következő nevek fémjeleztek akkoriban: Suurbier, Krol, Neeskens, Cruyff... Ennek ellenére minden bukméker a címvédő NSZK győzelmére adott volna nagyobb oddszot, ám a hosszabbítás utáni tizenegyes-párbajban kiderült: a csehek - és szlovákok - jobban bírják az idegek harcát. Pedig lett volna mitől padlóra kerülniük Viktoréknak, Hölzenbeinnek ugyanis csak a rendes játékidő 90. percében sikerült egyenlítenie, kiharcolva egyáltalán a hosszabbítás lehetőségét. A vége: míg Panenka belőtte a maga büntetőjét, addig Uli Höness elhibázta a sajátját, Európa csúcsára emelve ezzel Csehszlovákiát… Csehszlovákia-NSZK 2-2 (2-1, 2-2) Tizenegyesekkel: 5-3 Belgrád, 30.790 néző, V: Gonella (olasz) Gólszerzők: Svehlik (8), Dobias (25), ill. D. Müller (28), Hölzenbein (90) Csehszlovákia: Viktor - Pivarnik, Capkovic, Ondrus, Gőgh - Modr, Panenka, Dobias (Vesely, 93) - Masny, Svehlik (Jurkemik, 80), Nehoda. NSZK: Maier - Vogts, Schwarzenbeck, Beckenbauer, Dietz - Bonhof, Beer (Bongartz, 80), Wimmer (Flohe, 46) - U. Höness, D. Müller, Hölzenbein. Végeredmény: 1. Csehszlovákia, 2. NSZK, 3. Hollandia, 4. Jugoszlávia Gólkirály: D. Müller (német), 4.

1980, Olaszország Hiába vertük meg végre a Szovjetuniót (2-0, 2-2), a görögökkel szemben elhullajtott pontok (1-4, 0-0) és a Finnországban elszenvedett vereség (2-1) miatt csak a 6. selejtező csoport második helyére - egy ponttal lemaradva Görögországtól - tudott befutni válogatottunk. Pedig az átszervezésnek köszönhetően immár nyolc csapat képviseltethette magát az Eb döntőjében, az olaszok négy helyszínen - Torino, Milánó, Róma, Nápoly - rendezték meg a finálét. Az NSZK talján földön állhatott nemes bosszút a cseheken, a sorsolásnak köszönhetően ugyanis a 4 évvel korábbi döntősök már a csoportmérkőzéseken összecsapni kényszerültek egymással. A németek 1-0-ra nyertek, így csoportelsőként ők jutottak a döntőbe, míg Panenka és társai csak az olaszokkal “kisdöntőzhettek”. Jupp Derwall egyébként szinte teljesen újjászervezte csapatát, igaz, az újoncoknak - Hrubesch, Schumacher, Briegel, Rummennigge, Stielike - nem volt miért szégyenkezniük a nagynevű ősök előtt. Ezt a döntőben is bebizonyították, ahol - igaz, az utolsó előtti percben szerzett góllal - verték a Ceulemans, Pfaff és Van Der Elst fémjelezte meglepetés csapatot, Belgiumot. A finálé hőse minden kétséget kizáróan Horst Hrubesch volt, a “Hamburgi Lift” egy remek lövéssel illetve fejessel “követelte ki” magának a döntő hőse címet. NSZK-Belgium 2-1 (1-0) Róma, 47.860 néző, V: Rainea (román) Gólszerzők: Hrubesch (10, 89), ill. Vandereycken (72., 11-esből) NSZK: Schumacher - Kaltz, K. H. Förster, Stielike, Dietz - Schuster, Briegel (Cullmann, 55), H. Müller - Rummennigge, Hrubesch. Belgium: Pfaff - Millecamps, Gerets, Meeuws, Renquin - Cools, Vandereycken, Van Moer - Mommens, Ceulemans, Van der Elst. Végeredmény: 1. NSZK, 2. Belgium, 3. Csehszlovákia, 4. Olaszország. Gólkirály: Klaus Allfos (nyugat-német), 3.

1984, Franciaország Ezúttal már azt sem mondhattuk el, hogy emelt fővel mondtunk búcsút a selejtezőknek: a 3. csoportban csak a 4. helyet "sikerült" elcsípnünk Dánia, Anglia és Görögország előtt, az pedig még csak eredménynek sem mondható, hogy megelőztük Luxemburgot. Kevés vigaszt jelenthetett számunkra, hogy mellettünk még olyan nagy futballnemzetek "tüntettek" távolmaradásukkal, mint Olaszország, Anglia, Szovjetunió vagy éppen Hollandia. A döntő negatív meglepetését az NSZK jelentette, a Derwall legénység ugyanis Spanyolország és Portugália mögött csak a B-csoport harmadik helyét szerezte meg, és idő előtt búcsúzott a finálétól. Az Eb amúgy Michel Platini jutalomjátékát hozta, aki nem kevesebb, mint 9 gólt rámolt be az ellenfelek hálójába, a döntőbe juttatva ezzel csapatát. A Parc des Princes-ben lejátszott meccsig azonban még történt egy s más, minden futballrajongó számára emlékezetes marad például a portugálok ellen lejátszott elődöntő. A rendes játékidőben Domergue (25) illetve Jordao (74) szereztek gólt, majd fordított sorrendben ugyanezt megismételték a hosszabbításban (Jordao 99. perc, illetve Domergue 115. perc). A marseille-i drámának aztán maga a Király, azaz Platini vetett véget: a 119. percben a döntőbe lőtte a gall kakast. Ott a spanyolok sem találták meg Platini ellenszerét, aki az 5. percben egy immár híressé vált szabadrúgásgóllal - a labda Arconada hasa alatt csusszant a hálóba - tette sínre csapatát. Bellone gólja (90) már csak afféle ráadás volt, így Giscard D'Estaing köztársasági elnök saját fiainak adhata át a kupát. Franciaország-Spanyolország 2-0 (1-0) Párizs, 47.368, V: Christov (csehszlovák) Gólszerzők: Platini (5), Bellone (90) Franciaország: Bats - Battiston (Amoros, 72), Le Roux, Bossis, Domergue - Giresse, Tigana, Platini, Fernandez - Lacombe (Genghini, 80), Bellone. Spanyolország: Arconada - Urquiaga, Salva (Roberto, 85), Gallego, Julio Alberto (Sarabia, 77) - Victor, Camacho, Francisco, Senor - Santillana, Carrasco. Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Spanyolország, 3. Dánia és Portugália Gólkirály: Platini (francia), 9.

1988, NSZK Az egyetlen néven nevezhető eredmény az volt az 5. selejtező csoportban, hogy a velünk azonos képességű Lengyelországot sikerült megelőznünk (5-3, 2-3), elcsípve ezzel a csoport 3. helyét. Némi mentséget jelenhet, hogy velünk együtt "selejtezett" a későbbi győztes Hollandia is, a második helyen végző görögök viszont már-már mumusainkká váltak. A többi selejtező csoport meglepetéseit Jugoszlávia, Csehszlovákia, Belgium, Portugália és főleg a címvédő Franciaország kiesése jelentette, utóbbi csak a harmadik helyen futott be a csoportjában, hiába, Platini és Giresse mexikói vébé utáni visszavonulása ugyancsak megviselte a derék gallokat. A döntőben az NSZK illetve a Szovjetunió nyerték meg csoportjaikat, az elődöntőben a szovjetek az olaszokat búcsúztatták (2-0), míg a németek - micsoda szégyen hazai pályán! - Hamburgban szenvedtek vereséget a hollandoktól (1-2). A Mexikóban Magyarországot alaposan elpáholó nagy "szovjet generáció" nem tudta állandósítani formáját - igaz, egy Eb-döntő nem igazán számít kudarcnak -, így a hollandok, ha nem is könnyedén, de begyűrték Daszajevéket. Pedig néhány nappal korábban, a stuttgarti csoportmérkőzés során még a Szovjetunió győzött 1-0-ra, Van Bastenék azonban bebizonyították - ő maga amúgy hatalmas gólt ragasztott a jobb sorsra érdemes Rinat hálójába -, hogy a történelem soha nem ismételi önmagát. A Milan csodálatos triója - Van Basten, Rijkaard, Gullit - a döntőben is kitett magáért, igaz, éppen ők maguk mondták a diadal után: a többiek nélkül semmire sem vihették volna... Hollandia-Szovjetunió 2-0 (1-0) München, 72.308 néző, V: Vautrot (francia) Gólszerzők: Gullit (33), Van Basten (54) Hollandia: Van Breukelen - Rijkaard, R. Koeman, Van Tiggelen - Van Aerle, Vanenburg, Muhren, Wouters, E. Koeman - Gullit, Van Basten. Szovjetunió: Daszajev - Alejnyikov, Higyjatulin, Demjanenko - Litovcsenko, Zavarov, Mihajlicsenko, Gocmanov (Baltasa, 69), Rácz - Belanov, Protaszov (Paszulko, 71). Végeredmény: 1. Hollandia, 2. Szovjetunió, 3. Olaszország, 4. NSZK. Gólkirály: Van Basten (holland), 5.

1992, Svédország Talán az eddigi leghíresebb Európa-bajnokság, ami annak köszönheti "hírnevét", hogy Dánia szinte a strandról összeszedett játékosokkal nyerte meg a trófeát, rácáfolva ezzel némileg a tudományos alapossággal való felkészülés szükségszerűségére. Mint ismeretes, a 4. selejtező csoportban amúgy Jugoszlávia végzett az élen, ám a balkáni háború miatti bojkott okán nem vehettek részt a kontinensviadalon. Helyettük a csoportmásodik Dánia lett a beugró, a fentebb említett módon, azaz végső győzelemmel. Ami Magyarországot illeti: már a kutya sem lepődött meg azon, hogy csoportunkban csak a negyedik helyen futott be válogatottunk - igaz, veretes ellenfelekkel szemben (Szovjetunió, Olaszország, Norvégia) maradtunk alul, Ciprust viszont sikerült megelőznünk. A szigetország lelkes tizenegye amúgy senkinek nem lőtt gólt rajtunk kívül, igaz, nekünk mindjárt kettőt is (4-2, 2-0). Szóval Dánia! A címvédő hollandok talán csak afféle könnyed játszadozásnak vélték az elődöntőt, még az sem riasztotta el őket, hogy a dánok a svédországi tornán már begyűrték Franciaországot, míg az angolokkal döntetleneztek. Az izgalmas mérkőzésen szinte végig Dániának állt a zászló, a batávok mostani kapitánya, Frank Rijkaard csak a 85. percben szerzett góljával csikarta ki a hosszabbítást. Ott már nem született gól, a büntetőrúgásoknál pedig már a vikingek mellett állt a szerencse, akik 5-4-re nyerték a tizenegyes párbajt. A döntő már csak amolyan ráadás volt Schmeicheléknek, akik továbbra is felszabadult játékot produkálva “két simával” küldték haza a németeket. Dánia-Németország 2-2 (1-2, 2-2) Tizenegyesekkel: 5-4 Göteborg, 37.800 néző, V: Galler (svájci) Gólszerzők: Jensen (33), Vilfort (78) Dánia: Schmeichel - K. Nielsen, L. Olsen, Piechnik - Sivebaek (Christansen, 66), Vilfort, Jensen, Larsen, Christofte - Povlsen, B. Laudrup. Németország: Illgner - Kohler, Helmer, Buchwald - Reuter, Hassler, Effenberg (Thom, 80), Sammer (Doll, 46), Brehme - Klinsmann, Riedle. A végeredmény: 1. Dánia, 2. Németország, 3. Hollandia és Svédország. Gólkirályok: Larsen (dán), Riedle (német), Bergkamp (holland), Brolin (svéd), 3-3.

1996, Anglia Az először 16 csapat részvételével megrendezett döntő szakaszt Németország "avatta fel" győzelmével, akárcsak az 1980-ban bevezetett 8 csapatos finálét. Köszönhették mindezt egy másik újításnak, a Oliver Bierhoff által a csehek elleni döntőben belőtt aranygólnak. Előtte azonban néhány szó a magyarokról: a mi célunk - kimondva-kimondatlanul - akkoriban már az volt, hogy ha lehet, ne az utolsó helyen végezzünk selejtező csoportunkban. Nos, ez sikerült is, hiszen Izlandot egy ponttal megelőzve Svájc, Törökország és Svédország mögött a negyedikek lettünk, Izland persze már akkor is elfenekelt bennünket (2-1), az már csak a becsület megmentéseként könyvelhettük el, hogy a visszavágón mi nyertünk 1-0-ra. A döntő torna legszebb mérkőzésként egyébként az Anglia-Németország elődöntőt könyvelték el a szakemberek, az 1-1-re végződő találkozót - a játékvezető Puhl Sándor volt - csak tizenegyesekkel nyerték 6-5 arányban a germánok. A csehek a csoportmeccsek során a németektől elszenvedett vereség után valahogy elcsípték a második helyet - ehhez azért legyőzték az olaszokat és ikszeltek az oroszokkal -, a negyeddöntőben pedig a portugálokat, az elődöntőben pedig a franciákat búcsúztatták, utóbbiakat gól nélküli meccs után tizenegyesekkel (6-5). Minden bizonnyal kiegyeztek volna a büntetőrúgásokkal a fináléban is, persze ha tudják, hogy Bierhoff aranygólja jelenti majd számukra a tragédiát. Főleg, hogy Berger révén éppen büntetőből szerezték meg a vezetést (58), ám jött az az "átok" - amúgy csereként beállt - Bierhoff, és két remekbe szabott góllal foszlatta szét Poborskyék Eb-álmait. Németország-Csehország 2-1 (0-0, 1-1) London, 73.611 néző, V: Pairetto (olasz) Gólszerzők: Bierhoff (73, 95), ill. Berger (58, 11-esből) Németország: Köpke - Strunz, Babbel, Sammer, Ziege - Scholl (Bierhoff, 69), Eilts (Bode, 46), Helmer, Hassler - Klinsmann, Kuntz. Csehország: Kouba - Rada, Kadlec, Suchoparek, Hornak - Bejbl, nemec, Poborsky (Smicer, 88) - Nedved, Berger, Kuka. A végeredmény: 1. Németország, 2. Csehország, 3. Anglia és Franciaország. Gólkirály: Shearer (angol), 5.

2000, Belgium/Hollandia Az első közös rendezésű Európa-bajnokságon a franciák ismételtek, ugyanis az immár Roger Lemerre által irányított gárda a hazai világbajnokság után két évvel a kontinens trónjára is felért. Sajnos a viadalt - immár hagyományosan - ismét a mieink nélkül rendezték. Bicskei Bertalan fiatal együttese Románia, Portugália és Szlovákia mögött Eb-csoportjában a negyedik helyen végzett. Már a csoportmeccsekkel megkezdődött a csillaghullás: szerény egy ponttal távozhatott Németország, ugyancsak a korai befejezés mellett "döntött" Anglia és a társházigazda Belgium. Ott volt viszont a negyeddöntőben Románia, Törökország, valamint a legszebb focit nyújtó portugál együttes is. A luzitánokat a négy között máig emlékezetes végjátékban "arany-tizenegyenessel" búcsúztatta Franciaország. Dráma volt a javából, de a hab a tortán még váratott magára. A másik elődöntőben a házigazda hollandok emberelőnyben játszva két büntetőt is rontottak a rendes játékidőben a Totti által vezérelt olaszok ellen, majd a hosszabbítás utáni tizenegyes-párbajban is sorra rontottak az Oranje játékosai, így "vehette a kalapját" az Eb legnagyobb esélyese. A döntőben Delvecchio találatával a 93. percig vezetett a Dino Zoff vezette "Squadra Azurra", ekkor azonban másodpercekkel a ráadás vége előtt Wiltord egyenlített, a hosszabbításban pedig Trezeguet bombagólja jelentette a "tricolore" diadalát. Olaszország-Franciaország 1-2 Rotterdam, 50.000 néző, V: A. Frisk (svéd) Gólszerzők: Delvecchio (55.), ill. Wiltord (90.), Trezeguet (103.) Franciaország: Barthez - Thuram, Desailly, Blanc, Lizarazu (Pires, 86.) - Djorkaeff (Trezeguet, 76.), Vieira, Deschamps, Zidane - Henry, Dugarry (Wiltord, 57.) Olaszország: Toldo - Cannavaro, Nesta, Iuliano, Maldini, Pessotto - Fiore (Del Piero, 53.), Di Biagio (Ambrosini, 66.), Albertini - Delvecchio (Montella, 86.), Totti A végeredmény: 1. Franciaország, 2. Olaszország, 3. Hollandia, Portugália Gólkirály: Kluivert, Milosevic 5-5