A háború vége felé, német csapatok visszavonulásakor. Mi is a lehetetlen? Kapsz egy feladatot, de olyan nehéz, hogy szinte esély sincs rá, hogy megcsináld. Elenyésző az a százalék, mely a sikert jelenti számodra. Ebben az esetben az a pár százalék nem a sikert, hanem a túlélést mutatja. A túlélést egy kegyetlen, brutális világháborúban. Te pedig csak egy szaros, jelentéktelen német katona vagy, akit a nagyokosok ide-oda tologatnak a terepasztalon. Ha szarba kerülsz, csak magadra számíthatsz. A szarba kerülés pedig mostanában igen gyakran jön elő a semmiből egy csapat dühös, állíg felfegyverzett, túlerőben lévő ruszki képében, vagy szivarozó jenkikként. Nagyon jó. Szét vet a röhögőgörcs. Hahh.... A fiatal katona előtt, aki eddig kidugta fejét a védősáncból, gyorsan lekapta, mert írtózatos nagy erejű robbanás rázta meg előtte a talajt. Föld és kavicsok zápora hullott rohamisakjára. Oldalra nézet. Két riadt, falfehér katona pislogott rá, hogy most mivan. Vállat rántott. Nem az ő dolga törődni velük, csak ide rendelték. Neki az a dolga, hogy túlvészelje ezt a háborút. A parancsok itt már érvényüket vesztették, nem érnek semmit. Újabb robbanás picit előrébb és balra. Rémült sikoltás, majd a sikoltás hörgéssé változott. A katona megint oldalra nézett és a hullákra sercintett. Az előbbi két újonc egymáson heverve feküdt,sisakjaik messze gurltak az árokban. Fegyvereikbe olyan görcsösen kapaszkodtak volna, mintha ez jelentette volna számukra az egyetlen lehetséges kiutat. Ám nem elég szorongatni azt az átkozott fegyvert, használni is kell. Sóhajtva visszafordult a katona és újból kilesett. Szemeit meresztgetve bámult előre a nagy pusztaságba. Jó pár kilóméternyi hosszú fű tenger terült el előtte, s egy árva szikla, fa, vagy domb nem álldogált. Nyílt sima terep. Újabbat sercintett. Mint mindenki, ő is utálta az ilyen körülményeket. Francnak van kedve kirohanni és lekaszáltatni magát vele. Süvítést vélt hallani, újból lehúzta fejét és hatalmas robbanás tőle picit jobbra. Előkotorászta távcsövét és közben jobbra tekintet. Müller az idótája vigyorgott vissza rá. Müller akkora barom, mint hét másik együtt véve. Képes ilyenkor is fütyörészve álldogálni a lövészárokban, s nem törődik a golyókkal. Végülis legalább ivánék pazarolják a lőszert. Azok a rohadékok is újoncok lehetnek, ha ennyire bénák. Ám Müller se született hülye. Sóhajtva elnyomta pislákoló szivarját a földben és leguggolt Paul mellé. Paul kezében egy MP-40 volt, mellette pedig egy MG-42 az árok szélének támasztva. Ha roham indul, jó hasznát vehetik majd a gépfegyvernek. Három ember nem sok. Lemondóan újabbat köpött a katona, de most ki a fűre és szeméhez emelve a távcsövet kikukucskált. Azért a nyílt terepnek is megvannak a maga előnyei. Messzire ellehet látni.. és itt ki is merülnek a pozitív dolgok. A távolban, a fűtenger végén is egy lövész árok húzódott és néha látni vélt egy ruszki fejet, de egyébként semmi különös. Semmi mozgás. Kezében megrázkódott a távcső egy újabb robbanás következtében. Levette és eltette. - Legyetek résen, itt valami készül - figyelomeztette társait, de nem volt szükség rá. Lábdobogást hallott. Önkéntelenül is előre tekintett. Közben robbanások sorozata rázat meg a környéket újfent. Egykét halál sikoly ismét belevegyült a robbanások közé. Más árkokból érkezett. Ha nem előről jön a ruszki banda, akkor csakis hátulról. Újabb sóhajtás és megfordult. Épp ekkor csúszott le az árok szélén egy középkorú férfi sapkáját fogva. Lihegett, vett pár mély levegőt és picit letisztította poros egyenruháját. Kellett neki pár perc, hogy kiheverje a hosszú rohanást. Ez egy előre tolt állás volt. Mögüttk szintén nyílt terep, s csak aztán, ha ott átért valaki, akkor lehetett biztonságba. Futárnak lenni nem egy hálás feladat. - Rudolf Lübeck hadnagy úr üzeni, hogy az utolsó emberig tartsák az állást. A hadosztály visszavonul és kell egy kis elterlő művelet, hogy nyugodtan elérjük a 342-es állást - egy sajnálkozó tekintetet lövelt a katonára. Vajon tényleg sajnálta? Ezt csak ő tudhatta. A katona bólintott. - Ne aggódj pajtás, meglesz. Megint a szokásos nóta és persze megint minket hagynak hátra - újabbat köpött, most az árokba, a futár mellé. - Szed a lábad tovább, mi meg tartjuk ezt a rakás szart - sóhajtva fordult máris Müller és Paul felé. A futár feltápászkodott és görnyedve kimászott az árokból, hogy a következő felé vegye az irányt. - Hallottátok mit üzent az a faszkalap. úgjuk seggbe kicsit ivánékat, legyen részük melegfogattatásban - elvigyorodott. - Müller... - pillanatra abba hagyta és a kiáltás irányába tekintet. A futár egy rakás föld kíséretében felemelkedett a levegőbe és szép, kecses ívben repült be a következő árokba. Útközben látni lehetett ahogy belei kifordultak és vér spriccelt midnenfelé. Nem szép látvány. - .... tied az MG-42. Töltsd tele munícióval, Paul tiéd a mesterlövészpuska, enyém pedig az MP-40 - ezzel elvette a két hullától a fegyvert és kérdőn Paulra nézett, hisz nála is volt egy. Amaz válat rántott és oda lökte neki a sajátját. - Ja és a bajonetteiteket is vegyétek elő - vigyorgott és a sajátját maga mellé fektette. Paul tárat cserét a "csipába", Müller kidugtak az MG-t az árok szélére, letámasztotta, bedugott egy tárat, a zár kattanva a helyére került és rásimulva szinte a fegyverre, várta, hogy a "buli" megkezdődjön. Nem kellett sokat várni a bandának. Hárman voltak, tudták, hogy nem lesz esélyük az ellenség ellen, de mégis ott maradtak, mert legalább minél többet akartak a másvilágra küldeni mielőtt ők is távoznak. A katona elégedetten megpaskolta az MP-40-t és nyúlt volna a távcsőért, mikor hatalmas kiáltás rázta meg a környéket és a messzeségben beindult az élet. Egymás után ugráltak ki éljenezve, fegyvereiket a magasban lóbálva az oroszok. Jó messze voltak. A katona mégegyet sercintett. Mellettük lévő árkokból máris felugatott egy gépfegyver, eldördült egy mesterlövész puskája, de ő lemondóan legyintett. Messze voltak még ahhoz, hogy ártani tudjanak bennük. Paul kivárt, mint ő, Müller pedig aktiválta az MG-t és célra állította. Az oroszok egy kilóméteren belűl voltak. Pár perc múlva az első sorokban páran felbuktak, valki jajdult, valaki hangtalanul rogyott össze. Ekkor elkezdte a halált ontani Müller MG-42-ese és folyamatosan eldördült Paul csipája is. Hullottak az oroszok is. A katona kissé felemelkedett az árokban és csípőből leadott egy sorozatott a rohano oroszokra. Azok sorra felbuktak, arcuk a fűben landolt és testükből dőlt a vér. Amerre a szem csak elnézett,hullák és hullék, itt ott agyvelő darabkák, vagy épp más szervek részei hevertek gazdájuk mellett. Kifacsarodott végtagok. Ez se szép látvány. A trió bármennyire is fáradhatatlanul dolgozott, az ellenség csak jött előre. Valahányszor vagy a katona, vagy Paul és Müller tárat cserélt, jópár méterrel előrébb kerültek az oroszok. Egyszercsak a katona azon kapta magát, hogy berepül mellé egy iván és az árokbalandol. Gondolkodás nélkül fogta fegyverét és fejbe verte vele. Nyekkent egyet az ellenfél és a feje betört, vér kezdte beteríteni a földet. Az orosz tekintete valahova a katona mögé nézett üvegesen, szája nyitva volt, ábrázata félelmet és döbbenetet tükrözött. Egész fiatal volt. Tizennyolc, tizenkilenc éves. Nem szép dolog a háború. Sorba ugráltak be az árokba az oroszok és a katona hadakozott velük,meg Paul Szúrtak a bajonettel, ütöttek a fegyverrel, de mindhiába. Csak nema akrtak elfogyni. A katonának a bal karját egy kés hasította fel, miközben épp a másvilágra küldött egy oroszt, meg se fordulva ütött bele a tettes hasába és nyúlt a fegyverért. Beleűrítette a hasába szintén és a ruszki holtan dőlt egyik társára. Az árkot ugyanis kezdték ellepni az orosz tetemek. Megállíthatatlanul hömpölygött előre a vörös áradat, beborítva az egész környéket. Egyenesen neki rontottak a három szerencsétlennek és azok társainak jobb és bal oldalt. Átfogó offenzíva volt ez, kegyelemnek helye itt nincs. Mindenütt halálsikolyok szálltak fel az égbe, segítségért kiáltva Istennek, de ő elfordította tekintetét erről a környékről, nem jött egyik fél segítségére sem. A harc kezdett elkeseredetté válni, s már fél órája tartott... A katona azon kapta magát, mikor már a sokadik oroszt verte főbe, hogy Paul a komcsi halomra bukik és szájából vér szivárog ki. Felüvöltött és hozzávágot egy MP-40-t az orosz hegyhez, a nagy darab alak meglepődött és röhögve nézte a fegyvert. A következő pillanatban rázuhant Paul hullájára, s hasában a bajonett pihent. Ekkor rácsimpaszkodott a katonára egy orosz, beugrott mellé egy másik, s teljes erőből bele öklözött a hasába. A katona elterült a földön és maga alá temette a beléje csimpaszkodó ellenséget. Müller látván társa haláltusáját, ott hagyta az MG-42-t és felemelte félig a "csipát" és meghúzta a ravaszt. Elemi erővel szállt ki belőle a golyó és suhant át, majd szépen belefuródott a röhögő orosz testébe, aki a katonába öklözött nemrég. Döbbent pillantást lövelve a földön fekvő katonára esett össze. Müller győzedelmesen vigyorgott, ám a vigyor ráfagyott arcára és döbbent hörgést hallatott. Hátába fájdalom hasított, majd eldőlt, mint egy zsák. Egy orosz húzta ki kését belőle. Úgy ugráltak be az árokba az oroszok, mintha hangyák lennének és a prédát özönlenék el. Vörös hangyák. A katona belátta, hogy semmi esélye a túlerővel szemben. Két bajtársa, legjobb barátja oda lett, sóhajtva nyúlt gyorsan egy fegyverért, miközben bele öklözött egy orosz arcába. Ám ekkor csoda történt. Ismét robbanások sorozata rázta meg a földet. A szomszédos árokba midnenfelé testek repkedtek, orosz kiáltások hallatszottak és rémültnek tűntek. A robbanások egyre közeledtek felé is. Jobbnak látta távozni. Körbe fordult tengelye körül és a tárat beleűrítette öt ruszkiba, majd sietve kipattant az árokból, hátra se nézve lábait a nyakába kapva rohanni kezdett a biztonságos állás felé.... Katonák rohantak idegesen, a legszükségesebb holmikat pakolták be, s indulásra kész teherautók sorakoztak várva a jelt, hogy mikor mehetnek. Egy idős férfi, olyan ötvenöt év körüli lépett egy fiatalbhoz. - Rosszul áll a fiúk szénája, mi? - és az árkok felé tekintet. Szórványos lövöldözés hallatszott és egyre több fájdalmas kiáltás. - Igen, hadnagy úr! - vágta magát vigyázba a tizedes és ő is az árkok felé tekintet.Örült, hogy nem ott kell harcolnia. A szerencsétlenek. Nem sok jót jósol nekik. Talán egy lesz, ki túléli, vagy annyi se. - Mikor jön az az erősítés? - dobbantott egyet bakancsával a hadnagy és idegesen tekintett a messzeségbe, ahol a következő állásuk húzódott. - Nem tudom, hadnagy úr - felelte némi kis félsszel a hangjában, majd hozzá tette a tizedes. - Szerintem itt kéne hagyni őket. Úgyse tehetünk semmit értük és jobb, ha... - Nem! Segítenünk kell nekik, ennyivel csak tartozunk! Nem szívesen küldtem be őket oda, de, ha már megkellett tennem, had könnyítsem meg a dolgukat... még, ha csak késve is... - ekkora dübörgés halaltszott és hamarosan feltűnt az állsok felől pár Tigris tank. Robogva indultak a hadnagy felé és fékeztek le egy-két perc múlva. - Hol a fenébe voltak? Az egységem ott hever az árok alján! Szórják meg azokat a komcsi disznókat de rögtön! - ripakodott rájuk a hadnagy és picit hátrébb állt. Az egyik tankból eddig egy tiszt feje kandikált ki és kíváncsian várta, hogy mi lesz most. - Igenis, uram! - kiáltotta el magát és bemászott a tankba, majd kisvártatva elkezdtek tüzelni a Tigrisek. A hadnagy aggódva tekintgetett az árkok felé. Teljesen ellepték az oroszok... ám kisvártatva innen onnan pár ember előkerült. Épp feléje rohant egy fiatal férfi. Érdeklődve várta, hogy ide érjen. Mikor a fickó közelébe került és nem lassított, szúrósan nézett rá. A fickó lefékezett. - Mi a helyzet az árkoknál? - a fickó fújtatott egyet és dühösen a hadnagyra nézett. Aztzán vigyázba vágta magát, miközben mellettük a Tigrisek tüzeltek. - Rudolf Lübeck hadnagynak jelentem, hogy az egység megsemmisült, az oroszok elfoglalták az előre tolt állásokat, maradni értelmetlen. Kérek engedélyt a visszavonulásra. - Mi a neve? - Erick Ulhmann, uram - értetlenkedve nézett a hadnagyra. - Előfogom terjeszteni a feletteseimnél egy előléptetésre. Bátor katona maga, hogy tartotta az állást. - Köszönöm, uram, de én csak egy dolgot szeretnék. - Mit? - Élve kikerülni innen - és egyet a katona, aki az árokban harcolt Paullal és Müllerrel, sercintett a földre és elsietett a teherautók felé, miután nem kapott semmi választ. A hadnagy állt egy ideig és utána ő is megfordult, majd beült egy Kübelbe és elhajtott a 342-es állás felé katonái társaságában. a Tigrisek megszórták még egy picit a terepet és visszavonultak szintén. Az oroszok persze elfoglalták ezt az állást, s nem sokat ártott nekik ez a kis "tűzijáték". Erick Ulhmann túlélte ezt a poklot, így hát lehet mire alapozni azt a kijelentést, hogy semmi se lehetetlen. A poklot ugyan túlélte, de nem sokkal késöbb belekerült egy másikba. Cseverből-vederbe.