Beckham lemondott a csapatkapitányi tisztségről
Dexantreal 2006.07.03. 13:36
A kudarc után Beckham lemondott a csapatkapitányi posztjáról, de továbbra is a válogatott rendelkezésére áll.
Beckham lemondott a csapatkapitányi tisztségről |
|
A Portugáliával szemben elvesztett szombati világbajnoki negyeddöntő után vasárnap lemondott csapatkapitányi tisztségéről David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott középpályása.
|
|
A Real Madrid klasszisa könnyeivel küszködve jelentette be erre vonatkozó döntését, amit azzal indokolt, hogy a csapat vezetésében a vb-t követően változás történik, az eddigi szövetségi kapitányt, Sven-Göran Erikssont Steve McClaren váltja.
"Bár ez volt pályafutásom legnagyobb megtiszteltetése, gyermekkori álmom vált ezzel valóra, úgy érzem, itt az idő, hogy visszaadjam a karszalagot" - mondta Beckham, aki eddigi 94 válogatottbeli fellépéséből 58-szor kapitánya volt csapatának, még az átmenetileg kinevezett Peter Taylor bízta meg ezzel a feladattal 2000-ben.
A bejelentés során a játékos hangsúlyozta: a jövőben is a válogatott rendelkezésére áll. "Az új csapatkapitány és természetesen Steve McClaren munkáját is mindenben segíteni fogom" - mondta és hozzátette: az együttes játékosait egytől egyik mélyen lesújtotta, hogy 11-esekkel búcsúzniuk kellett a németországi világbajnokságtól.
|
|